Bukás, áldozás és megbocsátás

Valahol megáll a hőskorszak,
valahol beütközik egy falba,
de a veszélyek újra meg újra
beterelhetik egy jobb irányba.

Kegyelemből és hit által,
nem az ember akaratára.
Mert jó az Isten, jót áraszt,
nem büntet, s nem hibáztat.

 Bukás folyamata

Először elvész a hit
ingatag, céltalan lelkivilágú lesz
feladja küzdelmeit, tevékenységeit
egyre gyengébb célokat ér el

Aztán elveszti önbecsülését
vesztes csatákat kezdi emlegetni, ismételni,
elfelejti győzelmeit, örömünnepeit

Elveszíti érdeklődését, tanítóit, barátait
tanulatlanság, butaság kezd elhatalmasodni
magány erőt veszen rajta, türelmetlenség uralkodik el

Elveszti s ezzel elveszejti az egyházát
feladja közösségformáló szervezeteit
a gonoszt kezdi szolgálni, megalkuvó lesz

Elveszti otthonát s rendre a családtagjait
utána még talpra állhat,
újabb (és újabb) családo(ka)t alapíthat / alakíthat
újabb és újabb otthont teremthet és támogatókat szerzhet köréje
de az előző életei folyton bekavarnak,
s mindig több és több mérget fecskendeznek mindennapokba

Ha pedig métely bekerül egy közösségbe,
s azt nem képes sehogy kilökni magából
már nem elég erős, hogy ellenálljon annak,
nem tudja kordában tartani, belátásra késztetni,
akár a legutolsó összetartó kapcsot is elveszítheti

S mindez az entrópia törvénye szerint zajlik
Ugyanis önmagában világ a tökéletlenség fele halad
S csak kitartó munkával mozdulhat fejlődés irányába
csak a Fennvaló közreműködésével lép jobb pályára.

“Legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.” (Luk. 10,3)

Kétségek közt

Szörnyű és kínos, amikor jól látható,
hogy segítségre volna szükség,
de nem szabad, nem engedik vagy nem illik.
előrelátható a bukás, az ismételt elborulás,
a végső szerencsétlenség bekövetkezte.
de nincs amit tenni, a lehetetlenség áll ellent

“Az vesse az első követ, aki nem hibázott,”
s oly példával járjon elöl, mi követendő,
mert az ki kardot ránt, kard által vész el,
s az, ki szelet vet, vihart arat ekképpen.

Időseknek pedig mindig igazuk van,
s az megváltoztathatatlan,
különösen saját háza táján.
Mert míg él, többnyire ugyanazt vallja,
mit alakított magának fiatal korban.

“Mindennek rendelt ideje van s ideje van az ég alatt minden akaratnak.” (Préd. 3,1)

(Fel)Áldozás

feláldozni magánéletet munkáért
feláldozni jó hírnevet előrelátható katasztrófa bekövetkezte ellen
feláldozni békés természetet gyermek fejlődő nevelkedéséért
feláldozni értékeket barátságért, jó viszonyért
feláldozni vagyont segítő szándékból

és vice versa

feláldozni barátságot vagyonért
feláldozni jöindulatot mértéktelen vagyoni gyarapodásért
feláldozni gyermekek jövőjét egy megrögzült eszméért
feláldozni előrelátható baj megelőzését jó hírnév megőrzéséért
feláldozni munkát, cselekvést ellenőrizetlen magánéletért

“Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?” (Márk 8,36-37)

Megbocsátás

A gonosz könnyen belopja magát a hozzátartozók gondolatvilágába,
innen folyton ellenségeskedést kreál, akadályok sorát taszítja alá,
hangsúlyváltással a jót rossznak képes beállítani s a rosszat jónak,
így módon mossa alá a fejlődő célt, s alattomos téveszméket járat.

Bocsássatok meg egymásnak, amiként Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. (Ef 4.32b)

„Uram, hányszor kell megbocsátanom az Isten családjába tartozó testvéremnek, aki többször is vétkezik ellenem? Akár hétszer is?”

„Nemcsak hétszer, hanem akár hetvenszer hétszer is — válaszolta Jézus. (Mt 18, 21-22)

Kérjetek s adatik néktek

“Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt 7,7-8)

“Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (Jn.12,24)

“Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára.” (Zsoltárok 66:18-19)

“Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:19-20)

 

Kérünk, Sziklánk Te légy a hitben, Benned bízunk, Isten!